Volt egyszer egy nagyon távoli ország, s ennek az országnak egy hatalmas királya. Hosszan regélhetnénk dicső és igazságos tetteiről, méltányosságáról, de hely szűkében legyen elég egyetlen történet annak megmutatására, hogy méltán viselte e fő a koronát.

Volt ennek a királynak egy fia. Történt, hogy az uralkodó, midőn fia cseperedni kezdett és iskolaköteles korba lépett, rendelkezett szolgáinak, hogy vigyék el és írassák be fiát országa legfélreesőbb falucskájának iskolájába. Álmélkodtak a szolgák, nem tudták, mire vélni a parancsot, ezért tanácsért fordultak a királyi székhely tankerületéhez. Azok küldöttséget menesztettek a királyhoz, és mélyen meghajolva ajánlották királyuruk figyelmébe, hogy egy ily trónörököshöz mennyivel méltóbb lenne házitanítókat fogadni, éspedig a legnagyobb becsben álló tudósok sorából.

– Újra közlöm veletek akaratomat: a fiamnak a legeldugottabb falusi iskolában kell felkészülnie az uralkodásra.

– Felséges urunk, az ottani körülmények egyáltalán nem alkalmasak egy ily felség fogadására. Ha ragaszkodik felséged a közoktatás kereteihez, bátorkodunk indítványozni, válasszon a székesfőváros legkiválóbb iskolái közül királyi származásához illő tanintézményt.

– Amit megmondtam, megmondtam. Ne tartsatok fel.

– Hatalmas király! Országod nyugalmát teszed kockára! Azokban a tanodákban, amelyekre Felséged utal, a tanszemélyzet képzetlen, a nebulók a legalja néposztályok, mondhatni a söpredék soraiból verbuválódnak. Olyan hatások érhetik ott a herceget, és olyan hiányosságai keletkeznek, amelyek miatt feltehetően nem formálódik ki benne az uralkodáshoz megkívánt széles látókör és erkölcsi feddhetetlenség.

– Akaratom megmásíthatatlan.

– (meghajolnak) Megértettük, Hatalmas Király. Egyetlen dolgot engedjen meg még Felséged, hadd kísérje el a trónörököst a kiválasztott faluba azon tudósok sora, akik kipótolják azt a tudásmennyiséget, amit ama közönséges tanoda nem biztosíthat; valamint a testőrök hada, akik elkülönítik és megóvják a pórnéptől, az erkölcsi fertőtől, különben…

– …különben?

– Különben attól kell tartanunk, hogy a trónörökös a későbbi akadályokat nem veszi sikerrel. Ha Felséged mindenképpen ragaszkodik parancsához, meg kell engednie, hogy majdan a bakkalaureátus idején, … hogy is mondjuk… külön elbírálásban részesítsük őt.

A nagy uralkodó türelmesen, olykor lehunyt szemmel hallgatta a tanügy első közszolgáit, időnként egy kósza mosoly jelent meg szája szegletében. Végül szelíden rájuk emelte tekintetét és így szólt:

– Ti hatalmasnak és felségesnek neveztek, ám javaslataitok azt mutatják, hogy szerfölött kisszerű és alantas gondolkodású uralkodó vagyok a szemetekben. A fiamat felmagasztalni gondoljátok, ám valójában gyalázzátok őt, és gyaláztok engem is, az atyját, azt feltételezve, hogy fiam csupán a köznép felett állva és attól elkülönítve lesz képes megfelelni a vizsgaelvárásoknak. Mi több, végső esetben csalással is tetéznétek az előbbieket, mert, mint mondjátok, félő, hogy rendes körülmények között nem tehet eleget a köznép számára rendelt követelményeknek.

Azt feltételeztétek tehát, hogy valami módon KIVÉTELEZNEM KELLENE VELE, mert másként nem állna helyt! Tényleg azt gondoljátok, hogy kedvét leli az effajta felmagasztalásban? Örömest venne ilyesféle protekciót?

Tudjátok meg hát, hogy országom olyan törvényeken kell hogy nyugodjon, amelyeknek mindenki: a legelesettebbek, a legmostohább körülmények között felnövekedő rétegek is engedelmeskedhetnek. És a trónörökösnek nem királyi palástjában, királyi tróntermekben kell megbizonyítania törvényei általános érvényét, hanem a legkisebb, a legutolsó alattvaló bőrébe kell bújnia.

Ti azt gondoljátok, hogy dicsősége érdekében meg kell oltalmazni ettől. Én azt mondom, ez szerez majd neki igazán dicsőséget e föld minden alattvalója előtt!

Ezért fontos könyv a TESTVÉRÜNK LETT ("Drágakövek" sorozat 2.)!